Nemzetközi Koordinátorok Országos Találkozója
Időpont: 2024.11.11. - 2014.11.13.
Helyszín: Debreceni Egyetem 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
A Tempus Közalapítvány tisztelettel meghívja Önt és érintett kollégáit a 2024. évi Országos Nemzetközi Koordinátori Találkozóra. Örömmel tájékoztatjuk, hogy ebben az évben a Debreceni Egyetem vállalta fel a megrendezés lehetőségét, így az Egyetem ad helyszínt a rendezvénynek és biztosítja a szervezés hátterét.
Minden, a nemzetközi mobilitások lebonyolításával foglalkozó intézményi és kari koordinátor, vezető részére javasolt a részvétel az eredményes pályázati tevékenység szervezése érdekében, ezen túlmenően minden olyan munkatárs jelentkezését is elfogadjuk, aki érintett az intézmény nemzetközi ügyeinek szervezésében. A koordinátori találkozó utazási és szállásköltsége, valamint a részvételi díja – amely a helyszínen felmerülő egyéb költségeket foglalja magában – a résztvevőket terheli.
A részvételi díj összege: 52 000 Ft/fő
A díj egységes, és fedezi a találkozó mindhárom napján biztosított ellátást (kávészünetek, ebéd, vacsorák). A díjról a szervező állítja ki a díjbekérőt, és a fizetés ennek alapján történik. Esetleges rövidebb tartózkodás esetén is a teljes részvételi díjat számlázzák ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a szállás kiválasztása, foglalása és kifizetése a résztvevők/intézmények feladata, nincsen központilag szervezett szállás.
Kérjük, hogy részvételi szándékát az alábbi online jelentkezési lap kitöltésével jelezze legkésőbb 2024. október 7-ig ezen a felületen.
A rendezvény programja ide kattintva tölthető le.
Program:
Hétfő – 2024. november 11. |
||
13:00-13:30 | Regisztráció | |
13:30-14:15 | Megnyitó dr. Pósánné Rácz Annamária helyettes államtitkár - Kulturális és Innovációs Minisztérium Dr. Perosa István Stipendium Hungaricum főosztályvezető - Külgazdasági és Külügyminisztérium Prof. Dr. Szilvássy Zoltán rektor - Debreceni Egyetem Verses István E+ és felsőoktatási nemzetköziesítési igazgató, Tempus Közalapítvány |
Aula |
14:15-15:00 | Debreceni Egyetem nemzetköziesítési gyakorlatának bemutatása A vendéglátó egyetem előadása a Debreceni Egyetem céljairól és jó gyakorlatairól a nemzetköziesítés területén Jánosy Orsolya, Tóth Mária - Debreceni Egyetem |
Aula |
15:00-15:30 | Kávészünet | |
15:30-17:00 | Munkaszervezés és stratégia: a nemzetközi iroda hatékony munkája a nemzetköziesítés szolgálatában. Előadás és kerekasztal-beszélgetés Nemzetközi jó gyakorlat bemutatása arról, hogy milyen eszközökkel történik a nemzetköziesítés a megszólaló intézményi képviselő egyetemén, milyen nehézségek vannak, hogyan fejlesztik a kollégákat, irodát. Ezután a kerekasztal résztvevői rövid felvezető előadásban mutatják be a téma általuk képviselt aspektusát. A rövid előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi. Dr. Renata Tomášková - nemzetközi rektorhelyettes, Ostravai Egyetem (online előadás) Jánosy Orsolya – Debreceni Egyetem |
Aula |
17:00-17:15 | Zárás, a program további ismertetése | Aula |
17:15 - 19:00 | Szünet | |
19:00 - | Vacsora és csapatépítő program | Díszudvar |
Kedd – 2024. november 12. |
||
07:00-08:00 | Reggeli közös sport (jóga, futás) | |
08:30-09:00 | Regisztráció | |
09:00-10:00 | A Tempus Közalapítvány által kezelt programok aktualitásainak ismertetése Verses István, Erasmus+ és felsőoktatási nemzetköziesítési igazgató, Tempus Közalapítvány Jánosik Orsolya, Study in Hungary igazgató, Tempus Közalapítvány |
Aula |
10:00-10:30 | Kávészünet | |
10:30-12:00 | Párhuzamos szekciók I. | |
Szekció 1/1: SH/DFP egyéni hallgatói kérelmek – intézményi döntések megalapozása Az egyéni hallgatói kérelmek egy jelentős részében (intézmény- és képzésváltások, hosszabbítások) a TKA azokról a kérvényekről dönt, amelyeket a felsőoktatási intézmények előzetesen támogatnak. A támogatásról az egyetemek saját hatáskörben döntenek, saját szempontjaik alapján, amelye – az eddigi tapasztalatok alapján – intézményenként eltérnek, és ezek nem minden esetben esnek egybe a programszintű szándékokkal. Ebben a szekcióban erről a témáról konzultálunk, rögzítve így az alapelveket, tárgyalva a jogorvoslat lehetőségeit is. Jógyakorlatok és problémát okozó esetek megosztására is lesz lehetőség. Akiket várunk: SH, DFP programokkal foglalkozó kollégák Moderátor: Hegedűs-Venczák Enikő – Tempus Közalapítvány |
Karácsony Sándor terem | |
Szekció 1/2: Fókuszban az oktatók: az oktatók szerepe és az oktatás minősége a mobilitásban
|
Templom, alsó terem | |
Szekció 1/3: Ösztöndíjprogramok közötti szinergiák a kifelé irányuló hallgatói mobilitásban Nemzeti szinten és az intézményi nemzetköziesítési stratégiákban is a kitűzött célok között szerepel a (hallgatói) mobilitási létszám növelése, mely cél elérésében több program is segíti a felsőoktatási intézményeket. A szekció folyamán a különböző mobilitási programok közti szinergiák feltárásával, jó gyakorlatok bemutatásával igyekszünk választ adni az alábbi kérdésekre: hogyan tudnak a felsőoktatási intézmények a TKA által kezelt felsőoktatási programok segítségével közelebb jutni a mobilitás terén kitűzött célok eléréséhez? Hogyan lehet a hallgatók minél szélesebb rétegét elérni a lehetőségekkel, érvényesítve a programok inklúziós aspektusait? Akiket várunk: kifelé irányuló mobilitási programokkal foglalkozó kollégák (Erasmus+, Pannónia és Ceepus Németh Katalin – Eötvös Loránd Tudományegyetem |
Templom, földszint | |
Szekció 1/4: A nemzetközi hallgatók integrációjának kérdései és lehetőségei Előadók: |
Aula | |
12:00-13:30 | Ebéd | Díszudvar |
13:30-15:00 | Inspirálj és inspirálódj – Szakmai kapcsolatok építése a nemzetköziesítés aktuális témáiban Networking beszélgetések programspecifikus témák mentén |
a terembeosztás ide kattintva érhető el |
15:00-15:30 | Kávészünet | |
15:30-17:00 | Párhuzamos szekciók II. | |
Szekció 2/1: Hogyan lehet egy kezdő koordinátor is sikeres? Tippek és trükkök, amelye megkönnyítik egy kezdő koordinátor életét Ebben a szekcióban azoknak a nemzetköziesítéssel, mobilitási programokkal foglalkozó kezdő vagy kevésbé tapasztalt koordinátoroknak kívánunk segítséget nyújtani, akik nemrég kezdtek el foglalkozni valamely mobilitási projekt (Erasmus, Pannónia, Ceepus) megvalósításával. A szekció nem a programspecifikus ismeretek, programszabályok ismertetését célozza meg, hanem a mindennapi koordinációs feladatok ellátásához ad gyakorlati tanácsokat, valamint bemutatja a koordinátori pálya sikertényezőit és kihívásait. Akiket várunk: Erasmus, Pannónia, Ceepus, SH és DFP kezdő koordinátorok Moderátor: Demján Dorottya, Bertalan Zsófia, Tarján Enikő, Király Edit, Demján Dorottya – Tempus Közalapítvány |
Templom, földszint | |
Szekció 2/2: Mitől működik jól a nemzetközi iroda? - intézményi jógyakorlatok és tapasztalatok megosztása, feldolgozása A szekció elsősorban a nemzetközi vezetők és szenior koordinátorok számára nyújt tapasztalatmegosztási lehetőséget. A cél, hogy a szekció végeztével olyan információkkal, ötletekkel, jó gyakorlatokkal távozhassanak a résztvevők, melyeket mindennapi munkájukba beépítve motiváltabb irodai légkört tudnak biztosítani a nemzetközi munkatársak számára, ezáltal hatékonyabbá válhat a nemzetközi iroda működése, mely magas minőségű és sikeres projektmegvalósítást tesz lehetővé. Akiket várunk: nemzetközi irodavezetők, tapasztalt koordinátorok (Erasmus, Pannónia, Ceepus, SH, DFP) Bundzsákné Dr. Tanács Edit – Szegedi Tudományegyetem |
Aula | |
Szekció 2/3: Önköltséges hallgatók toborzása a DreamApply segítségével A szekció célja, hogy megismerjük az intézmények jógyakorlatait, illetve bemutassuk a TKA kezdeményezéseit az önköltséges hallgatók toborzásával kapcsolatban. A szekció kiemelt témája a DreamApply szerepe a potenciálisan önköltséges pályázók kezelésében. Akiket várunk: SH, DFP programokkal foglalkozó kollégák Előadók: Apagyi Anna Fruzsina – Tempus Közalapítvány Bihari Annabella – Széchenyi István Egyetem Gégény Levente – Miskolci Egyetem: Kevi Andrea – Semmelweis Egyetem: Szörényi Emília – Szegedi Tudományegyetem |
Karácsony Sándor terem | |
Szekció 2/4. A nemzetköziesítési tanácsadás szerepe a felsőoktatási intézmények fejlesztésében Előadók: |
Templom alsó terem | |
18:30- | Gálavacsora, csapatépítő program | Díszudvar |
Szerda – 2024. november 13. |
||
08:30-09:00 | Regisztráció | |
09:00-10:00 | Kutatási eredmények megosztása Előadók: |
Aula |
10:00-10:20 | Kávészünet | |
10:20-11:30 |
Intézményi szekciók |
Templom földszint Aula |
11:30-12:00 | TKA zárás, a találkozó rövid értékelése | Aula |
12:00- | Ebéd | Díszudvar |
A programmal párhuzamosan konzultációra is lesz lehetőség megadott témákban a TKA munkatársaival. A jelentkezés a konzultációkra külön felületen egy későbbi időpontban történik. |
Utolsó módosítás: 2024.11.26.
HIBA
Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.
HIBA
Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.
HIBA
Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.
Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!
Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány