Projektindító szeminárium - Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek
Projektindító szeminárium az Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek 2018-ban nyertes intézményeinek munkatársai számára.Időpont: 2018.10.02. (kedd) 10:00 - 15:00
Helyszín: Tempus Közalapítvány, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 6. emelet, Brüsszel terem
Az információs nap keretében részletesen megtárgyaljuk a szerződéskötéssel, a beszámolással kapcsolatos tartalmi és pénzügyi tudnivalókat, beszélünk a projektmunka megszervezéséről, a külföldi látogatások lebonyolításáról.
A program keretében a projektek tartalmi megvalósításáról, valamint pénzügyi kérdéseiről is szó esik, ezért javasoljuk, hogy a rendezvényt megelőzően üljenek össze intézményükön belül a projektben részt vevő kollégáikkal és gyűjtsék össze kérdéseiket. Ezeket a kérdéseket a regisztráció során lehetőségük van előre megadni, így azokat a rendezvényre való felkészüléskor be tudjuk építeni a programba, hogy azt az Önök igényeinek megfelelően tudjuk alakítani és minél bővebb információval tudjunk szolgálni.
Emlékeztetőül, kérjük, tekintsék át újra az elfogadott pályázatukat, a támogatási szerződést és annak 2. számú mellékletét, valamint a 3. és 4. számú mellékleteket, melyek megtalálhatók a honlapunkon.
Program
10:00 – 10:10 | Köszöntő, általános bevezető |
10:10 – 10:55 | Projektmegvalósítás, projektmenedzsment: adminisztratív szempontok |
10:55 – 11:05 | A Tempus Közalapítvány korai iskolaelhagyással és tanárok kollaboratív tanulásával foglalkozó projektjeinek (CroCoos, ESLplus és EFFECT) eredményei |
11:05 – 11:55 | Tapasztalatok, jó gyakorlat bemutatása a projektindítás és megvalósítás terén |
11:45 – 12:25 | Szünet |
12:25 – 12:55 | Disszemináció és tudatos közösségi média használat |
12:55 – 13:25 | eTwinning, School Education Gateway bemutatása |
13:25 – 13:35 | Szünet |
13:35 – 14:45 | Pénzügyi tudnivalók: támogatási összeg felhasználása, elszámolás, beszámolás |
14:45 – 15:00 | Kérdések – Válaszok – Beszélgetés |
A projektindító szemináriumon projektenként maximum 2 fő részvétele lehetséges. A rendezvény a fenntartók, többek között a Tankerületi Központok és a Szakképzési Centrumok munkatársai számára is hasznos lehet, így kérjük, hogy számukra is továbbítsák a meghívót. Természetesen az intézményvezetőket is szeretettel látjuk. Amennyiben iskolájuknak egynél több nyertes projektje van 2018-ban, úgy a kapcsolattartók részvételére projektenként számítunk.
A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges legkésőbb 2018. szeptember 28-ig.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a rendezvényen ellátást nem tudunk biztosítani. Mivel a szeminárium a projektek minőségi megvalósításához kíván segítséget nyújtani, ezért megjelenésükre feltétlenül számítunk.
A rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseiket feltehetik alábbi munkatársainknak emailben vagy az 1/237-1300 telefonszámon.
- Kovács Eszter (eszter.kovacs@tpf.hu; telefon mellék: 220)
- Kiss Tímea (timea.kiss@tpf.hu; telefon mellék: 242)
- Balogh Tamás (tamas.balogh@tpf.hu; telefon mellék: 263)
Utolsó módosítás: 2018.11.07.
HIBA
Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.
HIBA
Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.
HIBA
Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.
Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!
Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány