Van egy kisszék, háromlábú...

2019 | Köznevelés | alapkészségek fejlesztése, hátrányos helyzet | Budapest | Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet

Érintett tantárgy(ak): kommunikáció
Címkék: Auditív készségek, Személyes és társas készségek

A három láb egyike a szülő, a másik az iskola, a harmadik pedig a társadalom. Bármelyik is esik ki a rendszerből vagy kezd el billegni, akkor a gyermek mögötti háttérrendszer, támaszték felborul, a gyermek pedig előbb vagy utóbb lemorzsolódik az iskolából.

Az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet koordinálásában megvalósuló 3 éves Erasmus+ projekt a hátrányos helyzetű gyerekek integrációját tűzte ki célul a pedagógusok fejlesztésén keresztül.

Az együttműködés célja, hogy hozzájáruljon a részt vevő bázisiskolák tanárai, illetve a tanulók családjai között kialakuló támogató kapcsolat létrejöttéhez – hiszen a gyerekek fejlesztése a családok, szülők támogatása nélkül nem valósulhat meg. A közreműködő pedagógusokat saját élményű gyakorlatokon vezették végig a projekt során megvalósult képzéseken, ahol a környezetükben lévő társadalmi valóságra, az egyén helyére, lehetőségeire, a hátrányos helyzetre, annak okaira reflektáltak, illetve önismereti feladatokat oldottak meg. A gyakorlatok és az azt követő, trénerek által vezetett reflexiós körök komoly, őszinte, bizalommal teli beszélgetéseket, szakmai támogató hátteret eredményeztek.

Ez a projekt megmutatja, miképp lehet egy ilyen közös tanulási utat felépíteni a pedagógusokkal, és hogy milyen facilitátori hozzáállással lehet ezt eredményesen kísérni. Dr. Tratnyek Magdolna, az Evangélikus Pedagógiaiszakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet munkatársa, a lassan lezáruló projekt szakmai vezetőjeként mesélt arról, hogy milyen módon kapott helyet az élménypedagógia a szülők, tanárok és gyerekek közti kapcsolatépítésben.

Mi hívta életre ezeket a típusú képzéseket?

Abban hiszünk, hogy a pedagógusok egymástól tudnak a legtöbbet tanulni, ezért a továbbképzéseken eredményesebbek azok a megoldások, amikor műhelymunka keretében valósul meg a tudás, a tapasztalatok megosztása. Fontosnak tartottuk, hogy a résztvevők kapjanak valami olyat, amit hazatérve alkalmazni tudnak a saját területükön.Volt egy komoly gyakorlati muníciónk a nyírteleki Kedvesház pedagógusai részéről, amelyet behoztunk a projektbe, ezt egészítette ki a saját tudásunk, hiszen nekünk is gyakorló pedagógusi, tréneri hátterünk van. Ezekből építettük fel a foglalkozások kereteit, magát a tartalmat pedig a résztvevők, így a romániai Kászonaltíz, a szlovákiai Tornalja, valamint egy miskolci iskola pedagógusai tették bele, akik nap mint nap hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgoznak. Olyan gyakorlatokra kell gondolni, amelyeken keresztül önmagukra és egymásra reflektálhattak a pedagógusok, hasonlóságokról és különbözőségekről gondolkodhattak el. A Kedvesházpedagógiából hoztuk be például a KETHANO-szabályok létrehozását, ami lényegében a közös szabályok megalkotását jelenti.

KETHANO-SZABÁLYOK A közösségépítésben, illetve a társas kompetenciák, a kommunikáció, valamint az együttműködési készségek kialakításában és fejlesztésében használatos módszer, aminek hosszú távú hatásai és eredményei a tanulás-tanítás folyamatában és a szülőkkel való kapcsolattartásban jól felismerhetők. Hét főszabályt foglal magába: figyelmes hallgatás, becsüld meg, kölcsönös tisztelet, bizalom elve, ne értékeld le, én-üzenet, passzolás joga. A gyakorlatban ezek műveletesítése történik. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az aktuális probléma kezeléseként a pedagógus leül a gyerekekkel és/vagy a szülőkkel, és megbeszélik a helyzetet. A végén közösen hoznak egy megállapodást, ami mindenki számára elfogadható és betartható.

Milyen probléma megoldására keresték a válaszokat a partnerségben?

Azt kerestük és keressük, hogyan találhatunk utat, hogyan építhetünk hidat a családok felé, különös tekintettel a hátrányban élőkre. Hajlamosak vagyunk pedagógusként arra panaszkodni, hogy a szülők nem érdeklődnek, nem jönnek el az iskolába. De vajon mi, pedagógusok érdeklődünk-e, mi elmegyünk-e a családokhoz, teszünk-e eleget azért, hogy bizalommal forduljanak felénk?Úgy éreztük, hogy manapság ez a szál, a család és iskola, a szülő-pedagógus kapcsolata, annak támogatása háttérbe szorult, pedig e nélkül nem lehet eredményes a gyerekekkel való foglalkozás sem.

A projekt alapvetően a Kedvesház módszertani tudására épít, abból inspirálódik. Melyek ennek a pedagógiának a főbb elemei? Mit érdemes róluk tudni?

A Kedvesház egy ún. hetes otthon kollégium Nyírtelken, ami hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt szociális biztonságot, mentálhigiénés törődést, tanulási feltételeket iskolaidőben. „Második otthon” azoknak a roma és nem roma tanulóknak, akiknek a szülei, élethelyzetüknél fogva, nem tudják biztosítani az iskolai sikerességhez, a továbbtanuláshoz szükséges feltételeket. A program módszertana a Kedvesház-pedagógia, amit ma már oktatási-nevelési módszerként ismernek a szakemberek a közoktatásban is.Ennek lényegi ismérvei a kultúraazonos megközelítés, a családi szocializációs értékekre, a „hozott tudásra” épülő pedagógiai gyakorlat, az egyénre szabottság, a közösségépítés és együtt-tanulás, valamint a „hídépítés a család felé” módszertan. Fontos jellemzője, hogy a gyakorlatból alakult ki, és kifejlesztése szorosan összefonódik a 26 éve működő Kedvesház Kollégiummal, amelynek létrehozása Lázár Péter nevéhez kötődik. Ő és Bordács Margit tartották a képzéseket. Személyiségük, hiteles történetük, gyakorlatias megközelítésük nagyban hozzájárult a sikerhez.

A pedagógusok kezét nem engedték el a továbbképzés után sem, hanem személyre szabott mentori segítséget kaptak, miután visszatértek a hétköznapokba, a saját iskoláikba. Hogyan képzeljük ezt el?

Már a projekt tervezésekor fontosnak tartottuk, hogy a képzések hasznosulását, beépülését támogató rendszerrel is segítsük a kollégákat. A mentorálási folyamat legfontosabb célja az volt, hogy járuljon hozzá a tanfolyamokon megismert módszerek saját pedagógiai gyakorlatban történő alkalmazásához. Minden bázisintézményben mentori napokat tartottunk, amikor két mentor látogatta meg az érintett intézményt.Ezek nem ellenőrzések voltak, hanem támogató jellegű találkozások, beszélgetések. A mentorok konstruktív visszajelzésekkel bátorították a pedagógusokat, és részt vettek a gyerekekkel, családokkal való közös foglalkozásokon is.

Mennyire nyitottak a pedagógusok arra, hogy reflektáljanak a saját tapasztalataikra? Miként lehet elősegíteni, hogy tanulási folyamatnak lássák a munkájukat, amelynek része az önreflexió is?

Első a bizalom. A kapcsolatfelvétel és a képzés során is a bizalomteljes légkör kialakítására és fenntartására kell törekedni. Ehhez elengedhetetlen a partneri viszony kialakítása. Segít a reflektív megközelítés érvényesítésében az is, ha támaszkodunk a már meglévő, előzetes tudásra, segítjük annak előhívását. Csökkenti az ellenállást és erősíti a motivációt, ha valós problémákra keresünk működő megoldásokat.Ezért éltünk a projektben a megoldásközpontú megközelítéssel. Elsősorban nem arra koncentráltunk, hogy mi és miért nem működik, hanem sokkal inkább arra, hogy mit tehetünk azért, hogy működjön. Amikor a pedagógusok olyan módszereket ismernek meg, amelyek valóban hatékonyak, és ezáltal könnyebbé és eredményesebbé válik a munkájuk, akkor az további tanulásra ösztönzi őket.

ASHLOCK-KÉTHELYI ESZTER
Tempus Közalapítvány, Erasmus+ Programiroda

A projektben létrehoztak egy újszerű tartalmi-módszertani kézikönyvet a köznevelésben dolgozók számára. A kötet, valamint a projekttel kapcsolatos információk magyar nyelven az Evangélikus Pedagógiai Intézet honlapján epszti.hu/epszti-fooldal/ kiadvanyok/utak/utak-es-hidak, valamint románul és szlovákul a partnerek honlapján érhetők el (www.rmpsz.ro, www.ternipe.sk).

A cikk a Pályázati Pavilon 2019. tavaszi számában jelent meg.