---

Mesélj egy kicsit arról, hol voltál és mit tanultál?

Spanyolországban, Murcia régióban, Cartagenában tanultam egy akadémiai éven keresztül az UPCT-n, építészmérnök hallgatóként. A győri Széchenyi István Egyetemen folytatom az építészmérnöki tanulmányaimat, és az UPCT-n is ezen a képzésben vettem részt.

Mi alapján esett a választásod erre az országra, illetve egyetemre?

Az igazat megvallva két lehetőségem volt építészmérnöki tanulmányokat folytatni: Tarragonában vagy Cartagenában. Korábban már részt vettem egy ösztöndíjprogramban, és akkor Tarragonát választottam, így most, a Pannónia program keretében, Cartagenára esett a választásom.

Azelőtt még sosem jártam Spanyolországban, de valamiért mindig is mélyen vonzott ez az ország. Az első élményem után sem tudtam elszakadni tőle – annyira magával ragadott a hangulata, a kultúra, az emberek –, ezért másodszor is Spanyolországot választottam, ezúttal Cartagenát. Egyáltalán nem bántam meg!

Mik voltak az első benyomásaid az országról?

Az első benyomásom az volt, hogy a spanyol emberek egészen biztosan tudnak ünnepelni és mulatni! Nem viccelek, szinte minden második héten volt valamilyen esemény vagy felvonulás az utcákon, amit ők ünnepeltek. Képesek a legapróbb dologból is hatalmas felhajtást csinálni – keresik az alkalmat, hogy összegyűljenek, táncoljanak, egyenek, igyanak és természetesen: tűzijátékozzanak. Igen, azt hiszem, a tűzijáték a kedvencük – ezt volt alkalmam többször is megtapasztalni!

Ami még nagyon megmaradt bennem, az az emberek kedvessége. Amikor először próbáltam spanyolul beszélni, mindenhol bátorítást kaptam – akár a boltokban, akár fiataloktól az utcán. A bolti eladók például gyakran szólítottak úgy, hogy cariño vagy guapa, ami magyarul annyit tesz: „kedvesem” vagy „szépségem”. Ez a fajta közvetlenség eleinte meglepett, de nagyon gyorsan megszerettem – mindig mosolyt csalt az arcomra, és ettől igazán otthonosan éreztem magam.

Mi a legnagyobb kihívás kint és hogyan küzdötted le?

Sokan erre azt válaszolnák, hogy a honvágy vagy a család és barátok hiánya – és valóban, én is éreztem ezt a távolságot. De számomra mégsem ez volt a legnagyobb kihívás.

Én mindig is úgy gondoltam, hogy természetes része az életnek az, hogy felnövünk, és lehet, hogy eltávolodunk attól, ahol és ahogyan felnőttünk. Tudom, hogy Magyarország mindig hazavár, és a családom is – ez megnyugtat.

Ami számomra igazán kihívást jelentett, az inkább belső természetű volt. A külföldi élet, az új élmények és a sokféle impulzus nagyon kitágította a világomat – és ezzel együtt néha úgy éreztem, hogy el is vesztettem önmagam. Mintha még jobban elbizonytalanodtam volna abban, merre is tartok.

Azt hiszem, nagyjából tudom, mivel szeretnék foglalkozni az életben, de az odavezető út időnként rögös, és ez az élmény még inkább megmutatta, milyen sokféle lehetőség és irány létezik.

Most már el tudom képzelni, hogy bárhol a világon tudnék élni. De ez felveti a kérdést: hol lenne a legjobb? Mikor hozzam meg ezt a döntést, és egyáltalán: hogyan döntsön az ember, amikor ennyi lehetőség van?

Talán ez a legnehezebb számomra: megtalálni a saját irányomat ebben a nagy, nyitott világban.

Miben más a kinti egyetemi élet?

Őszintén? Nem sokban. Az építészhallgatók élete mindenhol hasonló: rengeteg makett, alvás nélküli éjszakák, hosszú órák a gép előtt... és a túlélésért folytatott harc a határidőkkel szemben.

Néha annyira lekötöttek az egyetemi kötelezettségek, hogy eseményeket kellett kihagynom – és nem csak én, más nemzetközi építészhallgatók is ugyanígy jártak. Úgy tűnik, az építészek világszinten hasonló cipőben járnak.

Az egyetem, ahol tanultam, nagyobb volt, mint a győri, de a légkör, a közösség és a hallgatók mentalitása hasonló. Ugyanúgy vannak egyetemi rendezvények, egyetemi napok, és persze megvan az a bizonyos kávézó vagy bár, ahol a hallgatók szünetekben összegyűlnek, beszélgetnek. Szóval bár a hely más volt, az érzés ismerős maradt.

Melyik a legizgalmasabb kurzus, amit felvettél?

Erre őszintén szólva nehéz válaszolni. Nem volt egyetlen „legizgalmasabb” kurzus, ami kiemelkedett volna – inkább időszakok voltak, amikor bizonyos szakmai tárgyak különösen érdekesnek tűntek. Ezek a tantárgyak sokszor hasonlítottak az itthoni megfelelőikhez, de mindig volt bennük valami más – egy eltérő szemlélet, megközelítés vagy éppen oktatási módszer, ami miatt új élményt adtak.

Ami viszont igazán kilógott a szokványos keretek közül, azok a kiegészítő kurzusok voltak. Például a language change tárgyak, mint a Bolsa de Idiomas vagy a Broken Coffee. Ezek 1–1 kredites kurzusok voltak, de annál többet adtak: ismerkedési lehetőséget, nyelvi fejlődést, kulturális tapasztalatot és igazi közösségi élményt. Ezek a kurzusok nem csak az órákról szóltak – sokkal inkább arról, hogy különböző országokból érkező diákok megértsék egymást, és megtanuljanak együttműködni. A kötelező szakmai tárgyak mellett – amelyek egy új nyelvi és kulturális környezetben eleve kihívást jelentettek – ezek a foglalkozások valódi felüdülést és feltöltődést adtak.

Mi a legnagyobb pozitív meglepetés, ami kint történt veled?

A legnagyobb pozitív meglepetés számomra az volt, hogy mennyire gyorsan tudunk alkalmazkodni egy teljesen új környezethez – még akkor is, ha eleinte idegennek tűnik minden.

Megdöbbentett, milyen hamar lehet mély kapcsolatokra szert tenni idegen országban, idegen nyelven. Rájöttem, hogy a világ tele van hozzánk hasonló gondolkodású emberekkel – és hogy nem az idő számít egy kapcsolatban, hanem a nyitottság és az egymásra hangolódás.

Volt olyan, akit csak néhány napja ismertem, de olyan beszélgetést folytattunk, amire mással évek alatt sem került sor. Ez az élmény teljesen átformálta bennem azt, hogyan tekintek az emberi kapcsolatokra és a közösséghez való tartozásra.

Milyen tanácsot adnál másoknak, akik még nem vágtak bele?

Azt üzenném: "Ne aggódj!" Ne aggódj amiatt, hogy lemaradsz… De miről is? Lehet, hogy egy évvel később végzed el az egyetemet – de az is lehet, hogy nem, mert rengeteg kreditet el lehet fogadtatni. És őszintén: az életben nem azon fog múlni a boldogságod vagy a karriered, hogy mikor szerzed meg a diplomád. Viszont egy ilyen lehetőség nem jön vissza újra. A kapcsolatok, élmények, inspirációk, amiket itt szerzel, később sokkal többet adnak, mint egy „időre” megszerzett oklevél.

Ne aggódj a nyelv miatt sem! Ha van alapod, ha megértesz dolgokat, ha már csak a bátorság hiányzik – akkor ne várj tovább. Két hét alatt elfelejted, hogy valaha is tartottál tőle, és a nyelvtudásod olyan gyorsan fejlődik majd, ahogyan itthon szinte lehetetlen lenne.

Pénz miatt aggódsz? Az ösztöndíj nagy segítség, én minimális önerővel is boldogultam. Ha pedig ügyes vagy, akár tanulás mellett is tudsz dolgozni. A lényeg: ne halogasd az élményt az aggodalmaid miatt. Ha túl sokat gondolkodsz, lehet, hogy elszalasztod életed egyik legjobb és leghasznosabb időszakát – amit később nagyon bánnál.

 

Kép: Hajdu Zita

Nézd meg, milyen lehetőségeid vannak a Pannónia Ösztöndíjprogrammal!

 

Utolsó módosítás: 2025.09.11.